Régi ismerősökként bólintottak feléje a tóparti füzek. Tűrhető lett a bizonyítvány, túlélte a nyári gyakorlatot, most lazítani kell!

        Felemelő érzés újra birtokba venni hintaágyat, medencét és mindent, ami a nyaralóhoz tartozik. Pontosan úgy találta, satuba fogva a kipufogót, ahogyan tavasszal kifurkálta. Akkor nem maradt idő rá. Most végzett a szereléssel, letörölgette az egész járgányt, ellenőrizte az olajat és indított. A csőből igazi, versenygépeket csúfoló zaj tört elő. Éppen ilyenre gondolt.

Élvezte a koradélutáni száguldásokat, ilyenkor alig mozgott valaki a faluban. Pompás virágokkal megrakott teraszok, a frissen fellocsolt járdák semmihez sem fogható szaga és a szokásos nyugalom. Az a néhány szalmakalapos kertész szinte biztos, hogy hétvégi ház tulajdonos. Az őslakók tűző napon ritkán dolgoznak!

        Ismerős, helybéli lánykák bazsalyogtak feléje a presszó előtt:

        - Cső Csabi! Megjöttél? Klassz hangja van a motorodnak!

        - Ja! Helósztok! Mi a pálya? Lesz valami? - elismerte, tavaly óta sokat gömbölyödtek rajtuk a gömbölyödnivalók... Főleg Kati, a vörös hajú, miniszoknyás kötötte le figyelmét egy hosszú pillanatra. Igyekezett nem hangot adni a látvány okozta megelégedésnek, unott képet vágva állított kicsit a tükrön. Magában azért kuncogott kicsit: Micsoda ósdi szó! „Klassz!”

        - Nem sok... Öt körül összejövünk a mólónál. Lejöhetnél! - Kati szemében megvillant valami, hozzá pimaszul mosolygott.

Meglátom... Na csátok! - felbőgette a gépet. Kicsit bosszús volt, mert leleplezve érezte magát. Halálbiztosan le fog menni, tudta jól és érezte, erről a lány szintén meg van győződve.

        Enyhült a forróság, ezzel együtt kezdtek felélénkülni az emberek. Korántsem lehetett már úgy repeszteni, ahogyan három órával korábban. A mólóhoz vezető sétány minden napszakban komoly forgalmat bonyolított, mert a kemping és a kikötő között erre a legrövidebb. Keskeny, kacskaringós járda a part mentén, melyet hűvösen tartottak a lombok. Minden bája ellenére kevesen álltak meg itt hosszasan nézelődni, mert a szúnyognép azonnal megrohant mindenkit, aki nem volt eléggé befújva.

        Rutinból szedte a kanyarokat. Köszönhetően a lármás kipufogónak, bőven maradt idő kitérni az útjából. Vili bácsi, az idős, süket kertész mégis később mozdult a kelleténél. Szerencsére a motor kényelmesen elfért mellette, az öreg mégis látványosan oldalra vetődött, egyenest a csalánosba.

        Hat-hét fiatal bohóckodott egy kikötött csónakban. Érkeztekor elhallgattak és nézték, miként támasztja járművét a kerékpárok mellé. Hosszú, aranycsomagolású cigarettát hajított közéjük.

        - Szevasztok népek! Mi újság van?

A doboz sebesen körbejárt, pöfékelt még az is, aki nem akart. Egymás szavába vágva, órákon át kiabált és vihogott a társaság. Sötétedett, támadtak a szúnyogok. Valaki hazaugrott cigiért és véletlenül egy üveg pálinkát is talált magánál, amikor visszatért.

Parázs vita alakult ki a hétvégi „diszkó-turizmus” kapcsán: Szombat este bicajokkal szándékoztak eljutni a szomszédos falu kultúrházához. Kerékpárjaik felszereltsége nagyon messze állt az elfogadhatótól, de egyen azért találtak működő hátsó lámpát. Tervezett menetoszlopuk vége tehát már nem marad sötétben. A felvezetés tiszte automatikusan Csabára és motorjára hárult. Kati kapcsán mégis elakadt a tárgyalás, ő ugyanis Tibit már napokkal előbb megfűzte, hogy szállítsa át a mulatságra, most mégis inkább Csabi mögé ült volna.

- Katus, ne égess már! Direkt miattad kértem el bátyámtól a motort! Most mi a francot mondjak neki? Miért megyek mégis bicajjal, ha már nagy nehezen ideadta?

- Akkor döntsétek el ti! Nekem tök mindegy! - a lányka duzzogva összefonta karjait. Csabinak ötlete támadt:

- Tudom, mit csinálunk! Holnap reggel mindketten elindulunk a pecsenyéstől! Aki hamarabb ideér, az viszi át Katit!

- Ezért száguldozzak fel-le a faluban?! A múltkor is majdnem megbüntettek a rendőrök...

- Minek mennénk végig a falun, mikor itt ez a jó kis gyalogút!

- Persze! Ha lehorzsolom, akkor a tesóm kitapossa a belem... Inkább nem megyek diszkóba! - Tibi felállt, indult a bringájához.

- Félsz? - kérdezte Csabi szélesen mosolyogva.

Feszült csend támadt, csak Kati kuncogott halkan. Szemei csillogtak az izgalomtól: Elvégre ő volna a jutalom, vagy mi!?

- Fél tíz! - sziszegte Tibi, aztán nyelt egy nagyot.

        Rajthoz álltak a versenyzők. Néhányan már vártak rájuk a mólónál is, hogy tanúsítsák a végeredményt.

        Egyáltalán nem izgult. Az ellenfél kölcsöngépe nagyobbnak hatott, de ugyanakkor ősréginek is, ráadásul Tibi jobban féltette, mint a saját életét.

        Bőgtek a gépek, felrobbant egy petárda. Csabi könnyedén előretört. A sétányra fordulva akár meg is állhattak volna, hiszen a hátralévő szakaszon képtelenség előzni. Tovább húzta a gázt, lehetőleg minél nagyobb időkülönbséggel akarta megverni ezt a falusi suttyót. A hosszú egyenes végén elégedetten nyugtázta jó tízméteres előnyét, aztán visszakapcsolt egy sebességi fokozatott és bevette a kanyart.

        Néma csend ült körülötte, eltekintve valami egyenletes pityegéstől. Lassan rádöbbent, nem képes elfordítani a fejét. Kiabálni akart, de csak halk és érthetetlen motyogásra futotta erejéből. Tehetetlenül bámulta a plafont, hallgatta a mind szaporább csipogást.

        Fehérköpenyes alakok hajoltak föléje, egyikükben Vili bácsit vélte felismerni, a csaláncsípett, siket gondnokot.

        - Ne haragudj rám, drága fiam! Ha hallottam volna a motorodat, dehogyis tolom én ki elébed azt a talicska sódert!

/Mis. 02.02.02./

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.