Turbó Rudi, a feketemunkás

 

Nem éppen karrierhajhász természete miatt kapta földijeitől a hangzatos, ámde kétes értékű „Turbó Rudi" fedőnevet, hiszen harminckét éves kora ellenére még csak tévén keresztül látott munkát, de már így sem keltett benne semmiféle érdeklődést.
Néha értékesít ezt-azt, amit talál a ház körül, majd az ily módon felszabadított tőkét információgyűjtésre fordítja. No nem újságot vásárol! Mentségére legyen mondva, lakóhelyén Kucsmaszög községben kizárólag egyféle papírárut forgalmaz a helyi kereskedő, és azt is csak gurigás kiszerelésben...
Egyébként sem létezik az a sajtótermék, amely annyira naprakész lenne, mint Kucsmaszög élő, interaktív, önfrissítő adatbázisa!
Rudi természetesen a Kék Vakond mindenre nyitott törzsközönségét kereste fel ezen a tavaszi szerda délelőttön is.
Itt az asztalok között fülelve, mintha valódi újságot lapozgatna az ember!

- Jobbról Bűnügy:
Tegnap reggel ellopták a Bicegős Béci sárga kempingbiciklijét!... És persze Simlis Ferinek ma már van egy ugyanilyen eladó, csak éppen fekete színben...

- Bal szélről Sport Rovat:
Vizes Gyula vízvezeték-szerelő az első menet tizedik másodpercében kiütötte legutóbbi ellenfelét, Mohó Zsolti önkormányzati hivatalsegédet egy harminckettes villáskulccsal...

- Bal középről Alkalmi Párkapcsolatok:
A Kossuth utcából megint kiment a Köpcös Dezső Németországba, tehát a Nagyfarú Manci mától nyitva fogja felejteni a hátsó kertkaput... Aki hamarabb érkezik, az legyen szíves húzza már be a riglit! Nehogy megint hárman fussanak össze talpig makkos cipőben a hűtőszekrény előtt!

- Szemközt A Nap Bulvár Híre:
Éjjel a dadogós Fige János csordást rajtakapta Sós Péter mezőőr a foghíjas, de annál részegebb Sós Péterné asszony társaságában a tulajdon padlástéri hálószobájukban.
Sós Péter szakszerűen csőre töltötte sörétes fegyverét, majd így szólt: - Fél perced van!
A dadogós Fige Jani hiba nélkül, pergő nyelvvel válaszolta: - Még sok is! - ezzel zokniban és ingben kiugrott az ablakból. Az esést sértetlenül megúszta. A combját is csak azért kellett több helyen összevarrni, mert se Fickó, se Ordas nem voltak tájékoztatva a beígért fél percről...

Néha persze hallani itt munkalehetőségekről is, de ilyenkor Rudi nemigen bonyolódik a részletekbe.
Ezen a reggelen azonban nem sikerült kitérni a téma elől, ugyanis célzottan neki szegezte bandzsi tekintetét és retkes pipaszurkálóját Törő Lali, az idegi alapon leszázalékolt sertésgondozó:
- Na! Turbó Rudi! Eljött a te időd! Gyere velünk aszfaltozni!
Rudi a félrenyelt fröccstől görcsös köhögésbe kezdett, de hiába. A kocsma egy emberként várt, míg ő rá nem unt a fuldoklásra. Mikor kifutott a szuszból óvatosan körbesandított:
- Jó az?
- Naná!... A legkirályabb!... Vehetsz sok pornókazettát!... - kiabálták mindenfelől.
- Az van elég! - szabadkozott Rudi, de aztán engedett a nyomásnak és megadóan bólintott.
Elvégre a munkát is ki lehet próbálni egyszer!

*

Hajnali ötkor Rudi bácsi kiskapunak támasztott tejszállító kerékpárját maga alá gyűrte egy kivilágított Barkas.
A kocsiderékból önfeledten ordították a „ Kombiné, kombiné, csipkés kombiné" - kezdetű örökzöldet, közben a volán mögül fürgén előtántorgott Törő Lajos, az idegi alapon leszázalékolt sertésgondozó.
Fejcsóválva nézegette a lökhárítóra csavarodott biciklikormányt.
Szórakozottan megpöccintette a rajta fölfedezett csengettyűt, eztán szabadjára eresztette borízű baritonját:
- Rudííí!... Keljél már fel kis barátom!... Itt a reggel!... Menjünk dolgozni!!!
Közelebb hajolt az ablakhoz, hátha meglátja az odabent sietve készülődő munkatársat, de ehelyett kivágódott a spaletta, s Törő szaktárs SZTK-s szemüvege pedig máris két különböző irányba ívelt egyazon időpillanatban.
Az ablakban egy szál frissen lekávézott atlétatrikóban, borostás arcát simogatva nem más jelent meg, mint a jóságos Matild néni:
- Kuss!!! Rudika előbb megissza szépen a kakaóját!
- Jó-jó! - egyezett bele Lali, és optikája után tapogatózva térdre ereszkedett - Most már úgyis ráérek egy kicsit!
A kocsiban zengett a dal, az udvarokban vonítottak a kutyák, Lali pedig szuperügynököket megszégyenítő furfanggal varázsolta újjá a szemüvegét.
Egész jól harmonizált a fekete keret és a zöld-sárga csíkos szig-szalag, amely az orrnyergen összetartotta a két lencsét. Nem sikerült ugyan párhuzamosra igazítani a feleket, de Lajos szemtengelyferdülését is figyelembe véve úgy hatott a kompozíció, mintha direkt így tervezték volna!
A harangozó épphogy elütötte Moszkvicsával a hétórai kocsma-nyitásra igyekvő agronómust, amikor Rudi remegő lábakkal bár, de látszólag menetkészen a Barkas mellé toppant.
Enyhén pufók testén világoskék joging feszült, lábain fehér tornacipő, jobbjában óriási sporttáska.
- Hé te! Nem golfozni megyünk ám, bammeg! - nyikorogta a lapátfülű Kenyér Géza.
Rudi elértette a dolgot és immár büszkén, emelt fővel vackolta be magát az ülésébe.
Az ablakban ismét megjelent Matild néni nehezen összetéveszthető körvonala:
- Vigyázz magadra fiacskám! Egyél rendesen! Ne nagyon vetkőzz neki, nehogy megfázz! Tettem a termoszba finom meleg kakaót is! A vécépapír ott van a kiszsebben! Utána ne felejts kezet mosni! Akármilyen csapból ne igyál! Annyi mindent hall az ember... - könnyeit törölgetve búcsút intett gyermekének.
A járgány nyöszörögve lehátrált a megnyomorított kerékpárról, és nagyokat durrantva a kilométereknek feszült.
Súlyos percekig küzdött Lali egyszerre a kormánykerékkel és a le-lecsúszkáló csodaszemüvegével, míg végre megkönnyebbülten lehúzódhatott az árokszélre. No nem a rotyogó hűtővíz aggasztotta, vagy hogy a gőztől már a műszerfal sem látszott! Az utat úgyis kívülről ismerte.
Nagyot nyekkenve megszorult a motor, összesült dugattyúit emberfia meg nem mozdítja többé.
- Kiszállás! - rendelkezett Lajos, közben apró kémlelőnyílást törölt a szélvédőn - Ezt a két kilométert már játszva eltoljátok!
- Aztán te mér’ nem szállsz ki? - méltatlankodott a lapátfülű Kenyér Géza.
- A poroltónak nincsen keze, hogy kormányozzon, a robotpilóta meg táppénzen van! Jesz?! - reagált kapásból Lajos, a csoport- és gépkocsi vezető.
Géza láthatóan nem értette pontosan a hallottakat, de azért megadóan a hátsó lökhárítóhoz somfordált.
Törő Lajos idegi alapon leszázalékolt sertésgondozó szabályszerűen kitette balra az irányjelzőt, a négy koma pedig nekigyürkőzött a mikrobusznak.
Piszkosul nehezen fogytak a méterek.
Lali - mély együttérzése jeleként - halkabbra állította a rádiót, így hegymenetben már tisztán hallotta hátulról a munkatársak nyöszörgését.
A lejtőhöz érve nekilódult végre a tohonya járgány, és csak egyre gyorsult... Sebességmutatója már-már a 40-es számot ostromolta, amikor az út ismét vízszintesbe váltott...
Lali prímán gazdálkodott a nehezen beszerzett mozgási energiával, így a gép csendeskén bár, de elporoszkált egészen a célállomásig.
- A többiek?! - kíváncsiskodott szakállát tépdesve Samu bá' a munkavezető.
Lajosunk külön-külön megigazította szemüveglencséit, aztán hanyagul maga mögé bökött.
Mesze a domboldalon mint négy részeg hangya, poroszkáltak lefelé a hátrahagyott brigádtagok.
Lali kényelmesen átöltözött kátrányos overalljába, aztán előhúzkodta a talicskákat a csomagtartóból.
- Mér' nem vártál meg minket? - zihálta felháborodottan a lapátfülű Kenyér Géza.
- Látod, hogy megvártalak! Vagy nem látod? - nézett végig értetlenkedve Lajos a kompánián.
Rudi a légszomjtól nem szólt semmit.
Oszi és Matyi az ikrek szintén hallgattak, persze ez várható volt. Ők nem szívesen beszélnek, mert mindkettő úgy hebeg, hogy néha még egymást sem értik.
Kenyér Géza ismét nem érezte kielégítőnek Lali válaszát, de mert a téma rajta kívül már senkit sem érdekelt, hát csendesen ő is nekilátott megszabadulni az átizzadt ruháktól.
Rudi nagy sporttáskája meg volt ám tömve rendesen: minimum négy napi élelem, elsősegélycsomag és komplett házi patika, láthatósági mellény, nagy flakon folyékony szappan, fürdőtörölköző, táskarádió, miegymás...
- Munkásruhát azt nem hoztál? - mustrálta Samu bá' a szokatlan jelenséget.
Rudolfunk persze elismerte a hiányosságot, de ígérte, hogy a rajta gőzölgő öltözékben is kiválóan tud majd dolgozni, csak előbb megszárítkozik kissé. Ennek szellemében jó közel húzódott az aszfalt-melegítő masinához és érdeklődve szemlélte az eseményeket.
Az árok túloldalán, a kátyúkkal sűrűn megtűzdelt kerékpárúton emberek toporogtak és időnként a masina felé kiáltottak valami biztatót. Kábé ilyesmiket: „ Hozzátok már azt a kib...ott anyagot, mer' odab...ok egy lapátot! Nem elég, hogy elkéstek, de még itt is csak a f...otokat vakargatjátok?!"
Kenyér Géza és az ikrek sietve pallót helyeztek az árok fölé, Törő Lali pedig már tolta is az első furikot a masinához.
A szerkezetből úgy zúdult elő a híg aszfalt, mint a frissen főtt lekvár. Rudi csak bámult nagy, csodálkozó szemekkel, míg Samu bá' meg nem bökte a vállát.
- Ha úgy gondolod, hogy már eléggé összefröcskölted magadat, akkor talán foghatnál egy taligát! Tudod?! Mintha te is dolgozni jöttél volna!
Turbó Rudi zavartan végigmérte az absztrakt fekete mintákkal tarkított világoskék joggingját, aztán elkeseredve taligát ragadott.
Első körben - mintegy önszorgalomból - a pallóról egyenest az árokba billentette rakományát.
- Ne törődj vele fiam! - buzdította Samu bá' - Gyere csak fürgén a következőért! Ezt majd este levonom a béredből! Ha ugyan keresel ma annyit...
Néhány sikeres forduló teljesítése után Rudi kezdte úgy érezni, hogy ő bizony nem erre a hivatásra született. Kesztyűtlen kezeire és egykor fehér sportcipőjére már rá sem ismert. Mellkasa erősen zihált, látása időnként elhomályosult a szokatlan megterheléstől.
Tizenegyre belefásult a robotolásba: Ha a több helyen lyukas edzőcipőbe néhány kavics került, már tépelődés nélkül ráült az első útjába kerülő kátrányos talicskára.
Később az ebédszünetben már ő röhögött a legjobban, hogy fekete kezéhez milyen prímán hozzágyógyult a tepertőkrémes kenyér...
Napnyugtára Turbó Rudi gyakorlatilag új emberré vált: Tiszta felület egyáltalán nem maradt rajta, léptei véletlenszerűvé váltak, karjai csüggedten lógtak testén. Akarata megtört, beleegyezett mindenbe: Némán tolta a Barkast felfelé az autómentő rámpáján. Még akkor sem ejtett hangos szót, mikor - kissé visszagördülve - a hátsó kerék épp az ő lábán állt meg.
- Ez a aszfaltbetyár pedig így be nem ül a kocsimba! - bökött Rudira a mentesítő mikrobusz pilótája - Kössétek fel a csomagtartóra!
Némi vonakodás után a lapátfülű Kenyér Géza kifordította a munkás kabátját és úgy segítette fel Rudira. A nadrágját azonban senki sem volt hajlandó feláldozni.
Mint mindig, most is Törő Lajos idegi alapon leszázalékolt sertésgondozó rukkolt elő a forradalmi megoldással: Az ikrek ételszállításra rendszeresített óriási, piros-fehér-fekete reklámszatyrát egyszerűen a fűre ürítette, aztán két lyukat szakított a tasak alján:
- Húzd fel, mint valami gatyát! - nyújtotta át Rudinak a rögtönzött ülésvédőt.
Oszi és Matyi szó nélkül összeszedték a még használható kenyér- és kolbászdarabokat, majd elhelyezkedtek a szállítóautóban.
Lali természetesen előre ült.
Végre Rudi sikeresen magára öltötte a reklámtáskát, melynek ülepén néhány szó makacsul olvasható maradt: „ Hülye... aki... cipel!"
A Kék Vakondig tartó utat egyöntetűen átaludta a társaság.
Odabent persze Turbó Rudi jelmeze aratta a legnagyobb sikert. A farsangi hangulat fokozása érdekében egyre gyakrabban járultak embereink a pulthoz...
Szó szót, kör pedig kört követett, csak úgy pörögtek a poharak...
Turbó Rudi hamarosan nejlon bugyogóstul lecsusszant a lócáról...
A félliternyi szilvaízű szeszesitaltól megfényesült szemgolyóit pár hosszú pillanatig az asztal aljára ragasztott minőségi tanúsítványon nyugtatta, aztán a söntés felől érkező lagzis-rock ritmusára betakarózott a még ebédre elfogyasztott kakaós-tepertőkrémes kenyérrel.
- Holnap reggel?! - érdeklődött Törő Lajos a terítő alá kukkantva.
A kérdezett röpke pillantást vetett földijére, aztán lehunyta szemeit és elhaló hangon suttogta:
- Nem érek rá!... Holnap sok dolgom van...

Súgó Még nincs hozzászólás.